2012. nov. 18.

Zarándoklat Boldog IV. Károly király emléknapján I. - Szent Márton-hegy

Miközben szinte az egész Dunántúlt sűrű köd borította, Szent Márton hegye verőfényes napsütésben fürödve fogadott bennünket. Körös körül tejfehér felhőkbe öltözött az októberi táj. A székesfővárosból október 21-én induló zarándokutunk első állomásán Habsburg-Lotharingiai Ottó, örökös királyunk szívurnáját jöttünk meglátogatni.

A ködbe burkolózó Dunántúl

A szívurnát csak bejelentett csoportok látogathatját, előre meghatározott időpontokban. Szerencsére létezik egy kiskapu, melyen az egyszerű halandó bármikor besétálhat. Ez pedig a mise. Mivel éppen tíz perccel a 10 órás gregorián nagymise előtt érkeztünk és esélyünk sem volt, hogy szervezett csoporthoz csatlakozzunk, örömmel éltünk a lehetőséggel és foglaltuk el helyeinket a templomban.



Mise után rajtunk kívül mások is felkeresték az altemplomot, hogy leróják kegyeletüket Ottó szívurnájánál. Csak lassan oszlott el a tömeg, míg végre csendben magunkra maradhattunk. A sírhely kiemelt helyen, az altemplom közepén található. Az utolsó magyar király legidősebb fia a magyar bencés tanáraira emlékezve és Magyarország iránt érzett szeretetéből rendelkezett úgy, hogy szívét itt helyezzék el. Végakaratát tavaly nyáron fiai, Károly és György főherceg teljesítették. 

Cor mundum crea in me, Deus! (Ps. L)
A sír felirata Dávid bűnbánati imájából származik: Tiszta szivet teremts bennem, oh Isten! Miután elmondtuk imáinkat, indultunk tovább Cirákra.

Nincsenek megjegyzések: