2009. jan. 7.

Galanthai herceg Esterházy Pál Antal.

Írta: Sárváry Béla SchP áldor (1).

Miklósnak elsőszülötte és utóda Pál volt, ki 1786-ban márc. 11-kén született, s elsőbb londoni nagykövet, 1848-ban pedig az első független magyar minisztériumban külügyi miniszternek neveztetett ki, 1812-ben nőül vette Thurn-Taxis Károly herceg leányát, ki meghalt 1817-ben; de már ekkor volt majoratusi örököse t. i. Miklós, ki született 1817-ben s Jersey Sarah grófnőt a szabad angolhon leányát vette feleségül, s már több fiúgyermeket nemzett. Ez rövid ágazata herceg Esterházy Pál Antalnak és hercegi ivadékának. Szóljunk most valamit Pálról.

Atyját ismerjük már; a magas és finom ész, a művelt ízlés, a tudományszeretet reá is örökségül háramlott. Az irányában nagy gonddal viseltető apa már gyermekéveiben is minden figyelmét oda fordítá: hogy a lehető legfényesebb és legerkölcsösebb nevelésben részesüljön, hogy előkészítessék ama hivatásdús pályára, melyre őt száná, s eljutni is hívé; nem kímélt költséget, nem kímélt áldozatot, csakhogy reménydús fiának kellő hercegi neveltetést adjon. Hisz lehetne-e különben is maradandóbb becsű kincset ruházni át gyermekre, mint jó nevelést?

* * *

Pálunknak természetes sajátságai is magas hivatást tanúsítának, a könnyű felfogás, a dolgok józan megítélése, a hű elme, a szíves foglalkozás kiváló sajátságai valának.

Atyja diplomatikai szellemben nevelteté, s a fiú e nevezetes pályára bizonyos hivatással látszott bírni; az apai fényes udvar, a vele közlekedésben állott diplomatikai világ nevezetesb férfiai, a számos tudós és művészekkeli társalgás, az apa által egybehalmozott roppant szellemi kincsek folytonos szemlélése, a család magasztos hivatása, mind döntő befolyással bírhattak fogékony lelkére. Ó sem mulasztott el semmit, csakhogy az apai édes reményeket minél nagyobb mértékben foganatosítsa. Szívesen hallgatta mestereit, örömmel csüggött tanítói ajkán, s maga keresett alkalmat, azokból, mikben már kellő jártassággal bírt, akár az apa, akár annak magas vendégei előtt, síkra kelni.

* * *

1810-ben már nyilvános térre lépett, s Drezdában mint nyilvános követ működött.

Az ezen időre esett európai megrázkódtatást ismerjük, az ügyek kiegyenlítésére a drezdai ütközet is roppant befolyást gyakorolt, ezt követte Európa helyreállítása; miután ez is meg lőn, az uralkodók oly követeket iparkodtak választani, s oly egyének által kívánták érdekeiket képviseltetni: kiknek ügyessége és tevékenysége mind a politikai eszmék fenntartására, mind az óhajtott béke megszilárdítására biztos kezesekül ajánlkoztak. Pál férfiasan állta meg a sarat oly időkben is, melyek több kormányra nézve valóban válságosaknak mondhatók, tehát a politikai téren valóban jártas és avatott egyén vala.

S mert anyagi állására nézve is egyike volt ama fényes és hatalmas családfőknek, kik a legmagasabb, és legkövetelőbb körökben is önálló helyet bírnak foglalni: lőn, hogy állomása fölcseréltetvén, rendkívüli nagykövetül Londonba küldetett; hol is 1830 —1838-ig a királyi udvarnál mint a londoni konferencia tagja az európai béke fönntartásában a legjellemzőbb tevékenységgel működött.

Ki eszélyes*) eljárása, folytonos tevékenysége, s diplomatai avatottsága felől ítéletet kíván: gondoljon ama magas állasra, melyre őt a cs. kir. kormány méltatá, s gondoljon az évek tartalmára, melyeken át a császári udvar politikai érdekeit oly fényesen képviselé. Mondók, miszerint magas küldetésének bokros teendőivel Londonban foglalkozott, s a császári házat mint nagykövet oly dicsően képviselte, hogy, ha ő nem kívánkozik nyugalomba, küldőinek esze ágába sem jött volna fényes, de elég terhes hivatalát másra ruházni.

1842-ben végképpen lemondott követi állomásáról; lehet hogy magán érdek, lehet hogy családi viszony indítá őt e lépésre, annyi áll, miszerint ő visszalépett, s magán életet élt.

* * *

A fölséges kormány figyelembe vevén hasznos szolgálatát, s figyelemre méltatván annak a legválságosabb időkben tanúsított hűséges ragaszkodását: sehogy sem mulaszthatá el, hogy ismét azon férfiak sorába ne emelje; kik hazai hű szolgálatok által egyszersmind a kormánynak is támaszaiul tekintetnek.

1847-ben már mint soproni főispánt látjuk működni; tehát csakugyan hazájában szolgált, s épp azon vármegyében, melyhez őt annyi édes emlék csatolhatá, melyben annyit bírt, s melynek ha hűtlen gyermeke akart volna lenni, inkább magának ártandott, mint hivatalának, mint hazájának.

* * *

Az említett időre esik a magyar természetvizsgálók és orvosok soproni nagygyűlése.

Pál akkor ottani főispán volt; Pál tanult, magas tudományú és fényes műveltségű férfiú volt, s bírt oly tágas és terjedelmes ismerettel a tudományok bármily ágában is: mintha az éltehosszat szakmája lett volna; az említett társulat tehát csak magas hivatásának törekedett megfelelni, midőn búvár működésének élére a haza legfényesebb és teljesen képzett fiát ügyekvett állítani. Pál a meghívást elfogadá, s a soproni nagygyűlés az ő elnöklete alatt tartatott meg. Az eredményt tudjuk, nem oly rég történt, hogy mint ó dolgot elsorolni kellene.

* * *

Ily körülményben, ily hatáskörben találta őt az 1848-ik év, beérvén hosszas távolléte után a hazai s nemzeti ügyek és érdekek zajtalan tanulmányozásával, melyek iránt bokros foglalkozása közepette is oly szíves örömmel melegült föl: jó, üdvös sőt kellő kötelességnek találván a nemzettel, annak viszonyaival megismerkedni, örömei és fájdalmaiban osztozni; mit meg is tőn.

Bízvást elmondhatjuk róla, miszerint ő hosszas tapasztalás-edzette diplomata volt, miszerint a kabineti ügyekben teljes jártassággal bírt; ha ennyi érdekeltséghez hozzácsatoljuk a fényes állást, a sokatmondó nevet: éppen nem kellend bámulnunk; miszerint mindjárt az első független magyar ministerium is azon volt, hogy e fényes nevet mielőbb megnyerje ügyeinek; — a márciusi napok meglepték, de meg nem rendítették.

* * *

Pál sima diplomata volt, a dolgok folyamából könnyen vont következtetést az eredményre is; látta az ausztriai minisztérium magaviseletét, megértette a magyar miniszteri küldöttek fogadtatását, s hamar számot vetett magával, hivatalával. Ide járult az is, miszerint az augusztus utóján történt jelenet óta az udvarnál is hidegen láttaték, a dolgok is igen fenyegető bontakozásnak indultak. Elhatározta tehát magában, onnan, hol teendője úgy sincs, visszavonulni; határozatát cselekedettel váltotta be, és szeptember elején a miniszteri tárcát letette.

Most ismét magán életbe lépett, s mint neki a körülmények sugallták, teljes elvonultságban élt, azon levén minden igyekezettel: hogy sem ő, sem családja az uralkodó ház iránti ragaszkodásában ne tágítson, sőt ismert hűséges ragaszkodását irányában mindenütt és mindenben szeplőtelenül fenntartsa. Igyekezetét mai napig is megtartotta, híve, kedvelte az udvarnak, mint volt mindig. Tette és eljárása elég bizonyság arra, hogy őt a forradalmi emberek közé számítni sehogy sem lehet; körében, hivatalában mindig törvényes úton működött, sem tett, sem tanáccsal nem lépett fel ott, hol a birodalmi érdekek tágítása célba véteték, hol az ausztriai minisztériummali jó egyetértést, vagy annak érdekeit csak meg is zilálhatta volna. Miután kilépett is, kedves embere maradt a kormánynak, mint volt, midőn Batthyány minisztériumába lépett.

A márciusi engedélyek kinyeréséhez ugyan határozottan járult hozzá ő is, tanácsolván kegyes fejedelmének, hogy csak ez úton lehet a birodalom drága kövét, Magyarországot, megtartani; de épp neki jutott azon hely, mely loyalis érzetével a legmegegyezőbb vala. Ő közvetítő szerepet játszott a korona és nemzet között, s szerepét miniszterkedése végperceig igen eszélyesen vivé; mihelyt pedig az ügyek oly fordulatot vőnek, hogy kötelesség-parancsolta eljárása ellenkezésbe hozandhatta volna önmagával: noha igen fényes volt állása, azt is azonnal elhagyá.

Mint tudjuk avatott diplomata volt, a kabinetekben teljes otthonossággal bírt, igen hihető tehát: miszerint az orosz ágyuk hangjait idejekorán meghallhatá, a vérszagot jókor megérezheté; tehát már a márciusi napokban láthatá a kikerülhetlen jövendőt; miniszteri eljárása csupán a királyi levelek és intézmények ellenjegyzésére szorítkozott, s így majdnem azt lehet mondani: ő miben sem vőn részt.
Bécsben maradt folytonosan, politikába nem vegyült, semmi bonyodalmakba nem avatkozott; a székvárosban gyakran megjelenő magyar küldötteket szívesen látta, sőt vendégszeretetével meg is lepte nem egyszer őket. Utóbb azonban elhagyta Bécset is, és szeptember elején uradalmaiba vonult.

Ez volt Pálnak a forradalom folyama alatti köre, cselekvése, és története; hazája ügyeit azután is figyelemmel kísérte, de a kormánylati ügyektől tova maradt; ha részt vett valamiben, leginkább oda működött, hogy a hon anyagi érdekét segítse előmozdítani, hogy pártolja ama vállalatokat, melyek a nemzeti jóllét fejlesztésére határozott befolyást gyakorolhatnak, minők például a vasutak.

Általános jellemzése ez: Pál teljesen kiművelt, és kitanult udvari ember; ragyogó nagy úri modorában, hajlamaiban, szokásaiban, tapasztalt diplomata, s hosszas tapasztalás által edzett tapintatánál fogva biztos politikai hévmérő. Élénk, elmés, udvarias, szalonszerű; a kabinetben ügyes dolgozó, az angol okos, és előrelátó diplomatia nevelte. Ünnepélyes alkalmaknál eggyé olvad benne a XVI-dik század gazdag magyar mágnása, és a XIX-dik századiki angol büszke lord annyira, miszerint minden föllépte az utólérhetlen magyar oligarchát jellemzi.

* * *

Ki nem ismeri a ma uralkodó orosz cárt, Sándort; vagy ki nem hallott annak mesés fénnyel párosult megkoronáztatásáról? Európa minden jelentékeny udvara képviselve volt, az osztrák cs. kir. uralkodó házat Pálunk képviselte...

Az orosz «Invalide» néhány jellemző sort mutat fel kitüntetéséről, midőn az ő magasságához intézett cári leiratot közli magának a cárnak aláírásával, a szavak ezek:

«Azon óhajtással, hogy ön iránt koronázásunkon, mint ő felsége Ausztria császárja rendkívüli követének jelenléte alkalmából, különös jóakaratunk tanúbizonyságát adjuk: önnek a sz. Andrásrend gyémántokban ide mellékelt jelvényeit adjuk és adományozzuk. Jóakarója. Sándor.»

Különben a herceg él ma is, épp egészségnek örvend, s mint elődei magas fényének dicsőségét nyugodtan élvezi, s áll mint megrongált part mellett az érintetlen tölgy, melyet a sodró ár kikerült, a sodró ár mondom, mely annyi sok jót és rosszat magával ragadott.

1) Részletek az atya Történelmi visszhangok (Pest, 1857) című művéből.
*) Eszély: rosszul képezett szó, melynek határozatlan a jelentése. Használják ebben az értelemben: eszesség, okosság, vagyis ama képesség megnevezésére, melynél fogva körültekintő okossággal rendezzük életünket, tűzzük ki céljainkat s választjuk meg az e célokhoz vezető utakat. Arra a cselekvésre is, mely ily forrásból ered, mondjuk, hogy eszélyes. Nincs eset, hogy jó szavaink valamelyike, legtöbb esetben az eszesség sem pótolhatná. (A Pallas Nagy Lexikona)

47 megjegyzés:

Csabrendeki írta...

A szivesztert nagy hangú kurucok körében töltöttem egyedüli labancként. Szidták is igazi nagyjainkat rendesen: kár, hogy nem vagyok történész, mert hogy ők azok voltak: egy efféle bizonyítékot, mint ez a laudatio szívesen eléjük tártam volna.
No, így is csak nehezen bírtak velem, s mikor negyedik társuk megérkezett és nagy örömmel üdvözölték az "erősítést" - már nem bírtam szó nélkül: "No, mi van? Ilyen gyenge a kuruc virtus, hogy erősítés kell három kurucnak egy labanc ellen?"
:D

PHJ írta...

Kurucok? ők a kedvenceim a Rákoczi szabadségharc alatt, mert még egy tisztességes csata előtt is összevesztek egymással. No fegyelem. Pálffy nádor volt ott a karakán ember, akit Mária Terézia csak atyámnak hívott. Kellen is róla egy jó kis cikket írnom... vagy másnak?

4-en egy ellen...? Ez az igazi kuruc virtus? A Tenkes Kapitánya meg forog a sírjában. Bah.

Csabrendeki írta...

A német "Tolpatsch" szó, mely kétbalkezes, ütődött, ügyefogyott, csetlő-botló jelentéssel bír a magyar "talpas" szóból ered, és a kurucok gyászos katonai szereplésére vezethető vissza.
:D
Persze nem ökölharcba, hanem elvi-történelmi vitába keveredtem e neokurucokkal.
:)

Nobilis írta...

Nehéz kérdés megítélni az 1703-1711-ig tartó eseményeket. Én elsősorban magyar vagyok,ráadásul minden ok nélkül őseim jószágait a labancok elpusztították,így szubjektív a megítélésem. Viszont nem szabad felednünk,hogy nem volt sok esélye a felkelésnek,ez látható volt,hogy senki sem fogja komolyabban támogatni a H. ellenében és nagyon úgy tűnik,hogy hosszútávú kész tervek sem voltak arra nézve,hogy mi lesz ha nyernek a kurucok.

Csabrendeki írta...

Honnan tudod, hogy minden ok nélkül?

Vagy feltételezni se tudod, hogy talán valami okuk mégis volt rá.
(Ha más nem: hadászati. Pl. az élelmezési útvonalak elzárása a kurucok elől.)

Hogy hányadsorban vagyok magyar, azt nem tdom. Miképp azt se, hogy hányadsorban labanc. Magyar is, labanc is, keresztény is.

Nobilis írta...

Tudod,aki keresztbe tett az őseimnek,azoknak az embereknek akik vérüket ontották e földért,akik az első sorban harcoltak Buda visszavételénél 1686-ban,azt nem szívlelem.

Csabrendeki írta...

Jó. Ne szívleld.
Én csak azt kérdeztem, honnan tudod, hogy ok nélkül. Hátha jó okuk volt rá. Attól még haragudhatsz rájuk. Szíved joga.
:)

Nobilis írta...

Lehet,hogy jó volt a bor a pincében... vagy rossz :D

Ha még nem ajánlottam volna:

www.medals.extra.hu Kitüntetésekkel foglalkozó oldal,a napokban kerültek fel pl. Ferencz József kitüntetései,de van még sok érdekeség.

Nobilis írta...

érdekesség

Csabrendeki írta...

Na ugye, hogy volt rá ok! :)

De folytatva:
És arról a "dicsőséges" hadjáratról hallottál, amit a kurucok "vívtak" a mai Vas megyében, a mai Burgenland és Steiermark tartományokban?
Amelyek során minden reguláris hadsereg elől kitértek és egyetlen céljuk az volt, hogy falvakat gyújtsanak fel? Egész Stájerország lángokban állt.
Ilyet labanc soha nem csinált. (Vagyis, hogy kifejezett pusztító hadjáratba kezdett volna.)
Nekem bizony a labanc hozzáállás szimpatikusabb, mint a kuruc.

Csabrendeki írta...

(félre)Látod PHJ, így bánik el a labanc a kötekedő kurucokkal...

PHJ írta...

Labanc vagy kuruc... Huh. Azt azért ne feledjük el, hogy a labanc oldalon korántsem csak németek harcoltak, sőt. Tehát valaki nagyon is lehetett magyar és labanc. Én mondjuk szerettem kiskoromban a Tenkes kapitányát, meg legutóbb is nosztalgiáztam rajta (pedig több ótvaros kommunista utalás is van benne, mon Dieu!), de azért ne úgy képzeljük már a dolgot, ahogyan ott volt. Ez a kuruc - labanc dolog megérne egy posztot, Verenával úgyis beszélgettünk róla már, h ez kellene. Esetleg több oldalról.

Még egy kérdés Nobilishez, azt ugye tudod, h Buda visszavételénél kuruc (Thököly) hadai az ellen voltak, h Budát visszavegyék? Ez persze néhány kurucnak is sok volt és a labanc oldalra állt.

Csabrendeki írta...

Bizony.
Mint a cikkben említett Esterházy.
:)

verena írta...

Szerintem - mi legalább - mellőzzük ezt a megjelölést (labanc). Régen is csúfnév volt, ma is az, ráadásul nem is egyértelmű a jelentése (egyeseknek labanc=osztrák). Sokkal szebb és tartalmasabb a királyhű kifejezés.

Csabrendeki írta...

Jogos.

Nobilis írta...

Nem minden kuruc volt Thököly híve,akik Rákóczi alatt harcoltak. Nem szabad általánosítani,mert kurucok is sokfélék voltak,ahogyan sok társadalmi rétegből is kerültek ki.

PHJ írta...

Nem volt valóban. Mint pl. Károlyi, aki át is állt. ;D

Nobilis írta...

Aki átáll az áruló a szememben,bárhonnan álljon is át,hacsak nem hazája érdekeit szolgálja.

PHJ írta...

"acsak nem hazája érdekeit szolgálja." - ez itt a lényeg nemzetes uram. Valjon árulás-e a királyt "trónfosztani", amit ugye a magyar törvények nem tesznek lehetővé, és árulás-e olyan békét kötni, ami legalább 100 évig biztosítja Mo. stabil gazdasági és politikai helyét? Ezek (is) az igazi kérdések.

Nobilis írta...

Igen,nagyon nehéz a megválaszolásuk,mert mindkét oldal tud sok-sok érvet felhozni a maga igazára és dűlőre soha az életben nem jutnának.

ultrajobber írta...

Királyhű, császárhű, labanc, gavallér, rendpárti.

De amúgy hoztam egy tesztet, amit, ha kedvetek szottyan, kitölthettek.

Én is kitöltöttem, az lett az eredmény hogy gazdaságilag balodali vagyok kissé, de amúgy konzervatív.(Ami azt jelenti, hogy nem vagyok piaci fundamentalista, meg hogy államra szükség van, főkkép ha a Szent Korona testesíti meg, csak azt nem kérdezik).

Hely, ha én állítottam volna össze a kérdéseket!

Kár, hogy nem így van, mert akkor az eredmény meg ultrakonzervatív lett volna, meg ultrajobber, bocsánat, ultrajobboldali. ;-)

ultrajobber írta...

Íme a link:

http://www.politikaiterkep.hu/

PHJ írta...

Na, ez érdekes volt...;Đ

Konzervatívabb vagyok, mint Fidesz és Jobbik. Akkor jó.

Megnyugodtam...;DDDD

Csabrendeki írta...

Nekem is az jött ki. Egyébként rém hülye program.

Attól lesz valaki nagyon konzervatív, ha vak antiszemita?

Az a kérdés fel sem merült: "hisz Ön a demokráciában?" :D

Azt sem nagyon értem, hogy miért gazdasági jobb, ha az állam megszüntetését kívánjuk...

ultrajobber írta...

Gondolom, ha az állam megszűnne (gátolni, és felügyelni a tevékenységüket), egyes mammutvállalatok kartellekbe szerveződve, kihasználhatnák az amúgy is privilegizált helyzetüket, és szupermonopol, mondhatni hegemón helyet foglalhatnának el.

Mert ugye, a gazdasági jobb mindig piacpárti, sőt, nagyon is/Anglia.

Mindegy, ez bonyolult, főleg, hogy kialvatlan vagyok, és nem nagyon látom, hogy mit írok.

Petya írta...

Huhh, 66,92 ponttal ultraliberális vagyok, és gazdaságilag jobb!! Ez eléggé tré, én homlokegyenest a másik oldalra tenném magam... Olyan kérdés nem volt, h Monarchista-e Ön? sajna... :D

verena írta...

Petya,

nekem is pont annyi lett. :-)
Pedig minden elvi kérdésben konzervatív fundamentalistához illő választ jelöltem meg.

Nobilis írta...

Azt a rohadt életbe,nekem is 66,92 lett... :)

Petya írta...

Hát az ilyen felmérések úgysem az igaziak.. Maradok királyhű kuruc.. ;)

PHJ írta...

Na, akkor jól látom, hogy mindenki konzibb a Jobbiknál is, igaz? (Minden, ami előtte van, akkor szóba sem jöhet, persze.)

Királyhű kuruc? Nem is rossz. Példaképként Károlyi Sándor gróf? Vagy? ;D

Petya írta...

Dehogy, Károlyiékat nem szeretem.. Inkább amolyan I. Ferenc József és Kossuth, valamint IV. Károly és Horthy képei egyszerre szobám falán.. :) És Rákóczyt és III. Károlyt egyaránt szeretem.. :)

verena írta...

Kedves Petya,

nézze el nekem, hogy megjegyzem, de nem tartom szerencsésnek az ilyen következetlenséget. Itt nem csak személyekről van szó, hanem elvekről is, Pázmány és gróf Esterházy Miklós között lehet inkább egyik pártjára állni, de lehet mindkettőjüket ugyanúgy sokra tartani és tisztelni is; az ókonzervatív Ferenc Józsefet és a saját korában szélsőbaloldali, liberális - műveiben a Felséget és a dinasztiát a legnagyobb becstelenségekkel megrágalmazó - Kossuthot nem.

Nem helyes szerintem 'politikai' vagy elvi állásfoglalásoknál a szeretem alapján dönteni konkrét személyek mellett vagy ellen.

Tényleg nézze el nekem ezt az akadékoskodást, de a Kossuth-kultusznál károsabb valamit nem ismerek -- s őt Horthy Miklóssal - aki tényleg őszintén tisztelte az uralkodót, Ferenc Józsefet, s attól függetlenül, hogy később voltak hibás döntései - nem méltó együtt említeni.

PHJ írta...

A Kossuth-kultusz sztem is egyenes út volt a republikanizmushoz, vagy az olyan absztrakt fogalmakhoz, mint a "szabad királyválasztás" (Gömbös and co.)Jó példa, h Horthy sem annyira kedvelte, és kritikusan kezelte az alakját. Ma már mindent beborít a republikánus, poszt-kurc és komcsi dicsfény Kossuthtal kapcsolatosan, holott még a Hóman-Szekfűá is legalábbis kétoldalúan látja a dolgokat. Minadzonáltal legyen megbocsátó Petyával, kedves Verena, most rendelt MC-ket a fiatalember, talán utána változik a véleménye. ;)

Petya írta...

Ez a részemről nem következetlenség; inkább amolyan elismerem mindenkinek az érdemét dolog. Egyetértek arról, hogy - ahogy PHJ írta - nem jó az 'amit Kossuth apánk mond jó, minden más rossz' hozzáállás, de - bocsássanak meg! - ennek az ellenkezője szintén hibás! A Habsburgok sem tökéletesek, ők is emberből vannak, követtek el hibákat, galádságokat; ezek közé tartozik amit FJ művelt 1848-ban a király által kinevezett kormánnyal, és ezért hiszem, h Kossuthnak is el kell ismerni az érdemeit. Ezért gondolom, h aki magyarként 1848/49-ben császárhű volt az megbocsáthatatlan, viszont 1867 után I.FJ egy teljes mértékben szimpatikus uralkodó, királyhűségem és Monarchia-szeretetem onnantól kezdve megingathatatlan. Így jön ki a királyhű kuruc!

A Kossuth-kultuszt, valamint a magyar emigráció tevékenységét úgy ahogy van elutasítom, de nem hinném, hogy egyenes út lenne ez a republikanizmushoz, hiszen akkor nem kormányzó/elnöknek kiáltotta volna ki magát, hanem simán elnöknek. Amit azonban 1945 után a szocdemek és a kommunisták kihoztak az egészből, az 100% ellenszenves, és elsősorban ez táplálja az ellenérzésemet a kálvinista-kurucos történetírással kapcsolatban.

A Horthy-IV. Károly dolog meg egy könyvtárnyi iromány-mennyiséget megérdemelne, most erre nem térnék ki.

Amúgy rendezhetnénk Monarchista Offline-t is, amolyan JP! Brunch módra, amikoris összeülnénk (természetesen a Ferenc József sörözőben, ami amúgy egy remek étterem!) és megvitatnánk egyet, s mást.

u.i: Amúgy a blog végig egy Google blog akar maradni? Csak mert a téma megérdemelne egy saját címet, független blogot. Csak így tovább! Az MC-ket kíváncsian várom!

verena írta...

Kedves Petya,

"aki magyarként 1848/49-ben császárhű volt az megbocsáthatatlan"

Ilyenkor érzem ezt szélmalom-harcnak ;-) De konkrétan kik voltak akkor császárhűek, név szerint?

Deák Ferenc érdemeit el tudom ismerni, mert neki valóban voltak, de Kossuthéit nem, mert neki érdemei - saját szempontomból értékelve - nem voltak, súlyos vétkei azonban annál inkább. Jellemtelenségéről nem is beszélve. Egy valamit viszont muszáj elismernem vele kapcsolatban: kiváló szónok és publicisztikai író volt. Volt érzéke ahhoz, hogyan lehet az emberek érzelmeire hatni.

(PHJ: miért is kellene megbocsátónak lennem? :-) Értem az okokat és megértem. De míg a "magyar Danton" nimbusza töretlen, soha nem fognak a magyar konzervatívok az őket megillető helyre kerülni e nemzet emlékezetében.)

Csabrendeki írta...

Aki 1848-ban, de legkésőbb 49ben NEM volt király(!)hű, az aljas hazaáruló és felforgató.

Petya írta...

verena: Császárhűek voltak pl. a Dessewffy család nagyrésze, valamint a Vécsey család Károlyon kívül végig a császár oldalán harcolt, szintúgy, mint Gyulay Ferenc pl.

"De míg a "magyar Danton" nimbusza töretlen, soha nem fognak a magyar konzervatívok az őket megillető helyre kerülni e nemzet emlékezetében." Ez sajnos így van, és ezt Rákosiéknak köszönhetjük, a konzervatívainkat szerintem is el kéne ismerni; ezért tesz ez a blog is.

Csabrendeki: Nem értek egyet. A Honvédség tele volt volt cs. kir. tisztekkel, és a kormányt is elismerte V. Ferdinánd, hozzája hűként harcoltak a felkelők, ő volt a mi királyunk nem Ferenc József! Egészen 1849. ápr. 14-ig a függetlenség kikiáltásáig ez egy királyhű megmozdulás volt, a magyar király által elismert jogainkért folyt! A függetlenség is egy kikényszerített dolog volt, kényszerhelyzetben, FJ nem ezért, hanem már jóval előbb kezet csókolt a cárnak.

verena írta...

Petya: Valóban; azért kérdeztem, mert kíváncsi voltam arra, hogy mennyire ismeri őket, akár csak névről.

De felfogásukat, életüket, érveiket ismeri-e részletesebben? Ha nem, erre azért a későbbiekben fordítson nagyobb figyelmet, mert így nem igazságos velük szemben az ítéletalkotás.

(Nem csak azok maradtak hűek a királyhoz, akik fegyvert fogtak, mint katonák. Hűek maradtak olyan államférfiak is, mint Széchenyi, Dessewffy Emil, Apponyi György, Szécsen Antal és Szögyény László, de Esterházy Pál is.)

Én ezt a magam részéről lezárnám most, ha nem haragszik ;-)

czelder orbán írta...

A királyért a császár ellen! Pfff.

Istenem, micsoda idők voltak azok!
Vécsey Károlyt kitagadta a tulajdon édesapja. A komplett Leiningen rokonság a császár oldalán harcolt Karl August kivételével (Ő és unokatestvére, Chriastian ráadásul egymás ellen - a rác fronton!).

Gáspár András vőrgy. pedig korábban az ifjú Ferenc József lovásza volt. A Függetlenségi Nyilatkozat után nem harcolt, így csak 10 év karcert kapott.

Esetleg ismerik néhány végig kitartó honvédtiszt későbbi tetteit? Asbóth Lajos, Gelich Richárd? Felettébb érdekes jellemek.

De érdemes megnézni a fontosabb doksikat is (Wessenberg memorandum, okt. 3-i császári manifesztum vagy a jan. 2-i Görgei féle váci nyilatkozat).

Persze értem én, hogy az udvar úgy mentette a menthetőt, ahogy tudta.
De belegondolt már valaki, hogy ebben a macska-egér párharcban milyen teher nehezedett az egerekre?
Konkrétan most nem a vezetőkre, hanem azokra a vezetettekre gondolok, akik folyamatosan súlyos döntések meghozatalára voltak kényszerítve.

A valóság nem fekete-fehér.

Csabrendeki írta...

@ Petya
Nem kell hogy egyetérts.
Én így gondolom.

Méghogy királyhű felkelés!
V. Ferdinánd lemondott I. Ferenc József javára. Erre minden joga megvolt, erre engedélyt senkitől nem kellett kérnie.

Ferenc József az első pillanattól király és császár volt.

Aki ellene felkelt, a király és császár ellen kelt fel.

Petya írta...

Onnantól kezdve magyar apostoli király, h megkoronázzák a Szent Koronával. I. Ferenc József 1867. június 8-tól 1916-ig volt magyar király. Azelőtt közjogot sértett azzal, h koronázás nélkül uralkodott Mo. felett.

Aki ellene felkelt az egy MEGKORONÁZOTT királyÉRT kelt fel és azért, h a király által elismert kormányt FJ is szentesítse, mondjuk azzal kezdve, h megkoronázza magát. Semmi nem lett volna, ha 1848. dec. 3-án már Budán van és a saját fejére teteti a koronát. Enélkül volt 1848/49. De ne vizslassuk a mi lett volna ha? kérdését, bármennyire is érdekfeszítő, attól még történelmietlen.

ultrajobber írta...

Az országnak két királya volt, én így látom.

Apostoli király V.Ferdinánd, és örökös király Ferenc József.

A Habsburg ház trónörökösödési szabályai is más téma, meg az apostoli király által szentesített törvények általi jogok védelme is más téma.

Bár érdekesnek tartom, hogy azokat a törvényeket szinte diktátumszerűen íratták alá a királlyal.

Jó lenne megnézni, hogy valójában hogyan magyarázható az ellenállási záradék által a szemeszállás konkrétan ebben helyzetben.

Mert bizonyos mértékben biztosan magyarázható, különben Ferenc József már apostoli királyként nem hatálytalanította volna.

A függetlenségi nyilatkozattal, meg a detronizációval természetesen nem értek egyet, de bizonyos határokig azért meg volt rá a joguk, hogy büntetlenül szembeszálljanak a fővel, tehát az apostoli királlyal is, nem csak az örökös királlyal, a hűtlenség vétke nélkül.

Mint Görgei.

Meg azt is meg kéne nézni, hogy a nemzet szempontjából mennyire voltak hasznosak ezek a törvények, meg azt is, hogy hosszú távon,és tradícionális szempontból mennyire veszélyesek.

Erről lehetne értekezni szerintem, ha valamiről, akkor erről biztosan.

Tételesen ki kéne vizsgálni.

-PHJ?

-Vagy viribus unitises kollégánk, Te már tárgyaltál például Rákóczi ügyében, hogy mettől meddig volt legitim, amit csinált, és honnantól illegitim?

PHJ írta...

Huha...48/49. Én szándékodan kerülöm a témát. Kérem, h poszt nélkül Önök is ezt tegyék! (Posztot, meg _bárki_ küldhet ugye, ha a minőséget szemmel tartja.)

Két tény,

1849 januárig (?) ugye mindenkinek lehetősége volt visszatérni a cs. és kir. hűségére. FJ jogilag király volt, de facto nem volt az, amíg a koronázás és a levelét ki nem bocsájtotta - ez magyar alkotmányos kritérium Uraim, illendő nem figyelmen kívül hagyni.

49-est detronizáció érvénytelen, republikánus elhajlók (flamingók and Co.) király-, és hazaárulók - de nem hiszem, h mindegyik tábornok az volt, sőt sztem a legtöbb nem volt az. Katonák voltak, akik nem álltak át, de ezzel kapcsolatosan sem Windischgretz, sem más nem mindig fogalmazott egyértelműen. A 49-es megtorlások hiba volt sztem, hiba volt az alkotmányosság felfüggesztés (ókonzervatív álláspont és Deák ekkorija egészen hasonló ebben). Ilyesmi nagyon nagyon nagyon röviden.

KÉREM,
hogy tűrtöztessük magunkat a hazaárulózástól úgy kompletten 49-cel kapcsolatban mindenkivel kapcsolatosan. Egyéni sorsok vannak mögötte bőven (Andrássy a legjobb példa). Másrész meg azt gondolom, h ne felejtsük el, h 2009 van, és néhány éve Ottó megkoszorúzta Kossuth NY-i szobrát is, ami sztem korai, de jellemző a kompromisszumos politikájára. Nincsen értelme kiásni elmúlt dologokat, de kéretik nem piedesztálra emelni bomlott elméjű marxistákat (Táncsics!!!), kalandorokat (Horvát maszon püspök) és republikánus szar alakokat. A király oldalán ugyanannyi becsületes és remek szolgált, ezt ne tessék elfelejteni soha.

PHJ írta...

Másik monarchista vélemény; http://szentkoronaradio.com/blog/lex-sacra/2009_01_11_kossuthek-es-a-kiralysag

Névtelen írta...

Pár hevenyészett észrevételt tennék most.

"1849 januárig (?) ugye mindenkinek lehetősége volt visszatérni a cs. és kir. hűségére. FJ jogilag király volt, de facto nem volt az, amíg a koronázás és a levelét ki nem bocsájtotta - ez magyar alkotmányos kritérium Uraim, illendő nem figyelmen kívül hagyni."

Ja, meg is kapták a késedelmes visszatérők (Móga János, Hrabovszky János... stb.) a jutalmukat egy pár négyzetméteres félpanzió képében festői kilátással a kufsteini hegyekre.
Másrészt FJ de facto volt császár-király (az "és" csak 1889-től van ott, ha emlékeim nem csalnak), de jure csak 1867-től.

"ókonzervatív álláspont és Deák ekkorija egészen hasonló ebben."
Deák és az ókonzervatívok viszonya kábé olyan volt ekkor, mint most a libertáriusok és a konzervatívok viszonya. :-)

"Egyéni sorsok vannak mögötte bőven."
Igen, én is ezért imádom ezt a korszakot. Igazi jellempróba volt azt az időszakot túlélni és ezért maximális tisztelet illeti meg mindenkit, akiket megillet. :-)

Üdv:

A provokatív brigadéros

Csabrendeki írta...

A kirly elleni felkelést semmi sem legitimálja.

Az "ellenllási záradék" eleve értelmetlen volt (nem volt ugyanis meghatározva, hogy ki állapítja meg a király alkotmányellenességét.)
De mint tudjuk 48ra már rég történelem volt, és eltöröltetett.

Koronázást követelni 48 decemberében teljesen irreális, az ország addigra már lényegében belháborús állapotban volt. (Emlékezzünk Lamberg Ferencre - szept. 28! - ha őt nem gyilkolják meg rejtélyes módon, talám megtörténik 1) az áprilisi törvények visszaállítása; 2) a decemberi koronázás is. Csak akkor Kossuth elmehetett volna a sunyiba, azt meg nem akarta.)

A 49es megtorlás teljesen jogszerű volt. Radetzky marsall, akit állítólag a magyarok is nagyon szerettek (! Strauß-féle indulóján szívesen tapsikolnak), megköszönte Haynau kiállását és védte a nemzetközi szinten kibontakozó maszon támadásoktól.

Névtelen írta...

"1) az áprilisi törvények visszaállítása; 2) a decemberi koronázás is. Csak akkor Kossuth elmehetett volna a sunyiba, azt meg nem akarta.)"

Mindkét opció kizárható nemcsak a délvidéki és erdélyi belháború miatt, hanem a Wessenberg memorandum, Jellasic szept. 4-i rehabilitálása, de mindenekelőtt az okt. 3-i császári manifesztum miatt.

Radetzky egyébként az 5. huszárezred ezredtulajdonosa volt (ez az ezred korábban Károly Alberté volt, ahol R. mint másodezredtulajdonos működött).

Valóban kedvelték őt a magyar katonák (és nem csak ők!), és ez meg is látszott a dezertálási rátán (feltéve persze, ha van összefüggés a kettő közt).
Olyan 110-120 magyar dezertőrről tudok.

Üdv:

Czelder